Eszembe jut az a néhány héttel ezelőtti élményem, amikor az utcánkból kiérve arra gondoltam, hogy milyen régen találtam már négylevelű lóherét, és a következő lépésnél, a tömb előtt, lepillantva a fűbe, azonnal oda vitt a tekintetem a sok szabályos közt megbúvó egyetlen különlegesre. Úgy megörültem akkor, hogy azonnal le is téptem, és szorongattam, míg hazaértem. De szegényke megszáradt, összetöpörödött út közben, nem volt szép látvány. Felvillanyozódva a történetemen jól belebámulok a zöldbe, de nincs szerencsém a szerencsehozóval.

Elfelejtem hamar a kósza ideát, igyekszem átvergődni a néhol nálam is magasabb növénytengeren. A kertek alján összeszedve házi kedvencemet szapora léptekkel robogunk vissza az otthonunkba.

A napom a szokásos igazodós, határidőbetartós szisztémában pereg.

Öröm hazatérni. Hűséges négylábú barátom ujjongva fogad, akármilyen vagyok. Lehetek nyúzott, izzadt, kopott, fásult, ő fellelkesül jöttömre. Uzsonna után indulunk a mezőre. Az ajtóból lépek vissza a telefonért, mert fényképezni kell, ha látok valami szépet.

Most másmilyen az út, bár az irány ugyanaz. Ez séta. A föld szikkadtabb, nem süppedős. Elér hozzám a madarak veszekedése, a darázs döngicsélése, a langyos szellő suttogása. Nem szorít az igyekezet. A feszültség ott maradt valahol a hivatal és a hazafelé megejtett bevásárlás közt, a forgalomban.

Lassudott léptekkel, andalogva, a garázs mellett ugyanott veszem be a kanyart, mint pár órája. Még mindig hajladozik a pipacs, a csalán, a máriatövis, a lóhere csapat. Nem vagyok babonás, de csak motoszkál bennem, hogy kellene egy négylevelű. Lenézek ott, ahol reggel. Azonnal meglátom. Szinte kiált, kimagasodva a többi közül. Fülig ér a szám. Vajon itt volt már előzőleg is, vagy a kedvemért termett a nap folyamán? Nyúlok érte, hogy leszakítom, aztán meggondolom magam. Minek ölném meg, minek tépném ki innen, ahogy a múltkorit? Hogy fonnyadt, aprócska zöld csomóvá váljon ő is? Félrehajtom inkább a többieket, és lefényképezem. Jó alany. Én meg telhetetlen vagyok. Mert kitalálom, hogy az volna az igazán nagyszerű, ha lenne még másik is. Alig, hogy kisóhajtom, megjelenik a látómezőmben. Büszkén pózolnak mindketten szokványos társaik között, és állnak modellt néhány fotó erejéig.