Elégedett vagy azzal, ahogy, és ami zajlik? Ahogy és amit csinálsz, képviselsz? Vagy időnként elalvás előtt álmodozol valami egészen másról? Megnyugvásról, megpihenésről? Talán egy teljes életmód, életváltásról? Vagy gyerekkor óta dédelgetett vágyak megvalósításáról?

Amikor a tudat vagy a test először jelzi, hogy ideje továbbmenni, maradj állva még egy ideig, emlékezve arra, hogy a fák évekig, sőt szerencsés esetben egész emberöltőkig állnak mozdulatlanul. Nézd meg, tanítanak-e valamit neked a mozdulatlanságról, a kapcsolódásról. Hiszen gyökereikkel és törzsükkel a talajt érintik, törzsükkel és ágaikkal a levegőt, leveleikkel a napfényt és szellőt. Az álló fáról minden a kapcsolódást juttatja az eszünkbe.

Kísérletezz azzal, hogy te megad is így állsz, ha csak rövid időre is. Munkálkodj azon, hogy kapcsolatban légy a bőrödet simogató levegővel, a talajjal érintkező lábad érzésével, a világ hangjaival, a fény a színek s az árnyék játékával, a tudat táncával.

Állj így, bárhol légy is, az erdőben, a hegyek között, a folyóparton, a nappalidban vagy akár a buszmegállóban. Amikor egyedül vagy, az ég felé fordíthatod a tenyered, a karjaid pedig tartsd különböző helyzetekben. Legyenek olyanok, mint az ágak és a levelek, elérhetőek, nyitottak, befogadók, türelmesek.