Ötvenen túl is csillogó szemű, ízes beszédű, mosolygós a férfi. Sok száz kilométerre lakik, de az internet idehozza a szobámba, s a közvetlen hangulaton mit sem ront a közünk lévő képernyő. A közelséget – távolságot nem az utak hossza méri.

Mesél az életéről. Bőven, szívesen. Masszőr volt. Sikeres. Nagyon az. Hagyta magát hajszolni az élet és az ügyfelek által. Kimerült, ezért visszavonult évekkel ezelőtt. Lelke mélyén mégis ott motoszkál, hogy visszatérne a régi hivatáshoz. Hisz tehetsége van hozzá, nem csak szakmai tudása.

A cél meghatározása könnyen megy. Gyógyító kuckót szeretne, oda embereket, más segítőket hívni, összejöveteleket előadásokat szervezni, közösséget építeni.

Dicsérő szavakat személyére alig talál.  Bár sokat nevet, a mélyben ott lapul a fásult, zárkózott, befelé forduló énje is. A maga által kitalált, és vállalt feladatokat nem, vagy nehezen teljesíti. Zavarban van ettől, kellemetlen a helyzet. A lépések a vágyott jövő felé késnek, és bizonytalanok, pedig az ötletek záporoznak. Egyszer elhangzik a kulcsmondata: „olyan, mintha a saját cipőfűzőmön állnék”.

Nem tisztem a számonkérés, hisz az út az övé. Megfigyelő – kísérőként támogatom. Megértem, hogy nehéz. Nem sürgetem, csak jelen vagyok.

Most ennyi kell. Egy értő, nem bíráló, elfogadó személy a távolban. Amikorra igazán megérik a gondolat, és elérkezik a legmegfelelőbb idő, az erő is összegyűlik majd. A cipőfűző kicsusszan az akadályoztatásból, és határozottan tud indulni a megvalósítás felé.

A coaching folyamatunk egy megalapozó adalék ehhez.

kép forrása: pixabay.com